Magyar Péter Kijevbe utazik szerdán
„Apaként nem tehetek mást” – írta közleményében a Tisza Párt alelnöke.
„Apaként nem tehetek mást” – írta közleményében a Tisza Párt alelnöke.
Magyar Péter szerint nem mehet el szó nélkül a Ripost legújabb, róla szóló cikke mellett.
Elvitelre – a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben, és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a repülési káoszt, a budapesti pénzügyi káoszt, és a politikusi partikáoszt járjuk körül.
A Tisza Párt alelnöke bejelentette: szeptemberben újra országjárásra indul.
Magyar Péterről és Gyurcsány Ferencről, az európai parlamenti választásokról, az elhíresült Kubatov-listáról, valamint a Ferencvárosról kérdezte a Fidesz pártigazgatóját, a Fradi elnökét az Index.
A Mandiner hetilapnak adott interjúban többek között azt is elmondta, hogy a „csalódott fideszes” jelenséget a baloldal találta ki.
A Tisza Párt arca mögött serényen tevékenykedők szeretnének a háttérben maradni.
A 2026-os országgyűlési választásokra Magyar Péter szerint több milliárd forintra lesz szükség, a pénzt pedig nem külföldi támogatóktól, hanem közösségi finanszírozásból akarják előteremteni. Magyar kiemelte, nem Bojár a párt legnagyobb támogatója.
A Tisza Párt nagyjából egy hónapja árul „rendszerváltó tagságot”.
A Graphisoft alapítója a pontos összeget egyelőre nem árult el, azt viszont igen, hogy félmillió forintnál nagyobb pénzről van szó, vagyis a párt beszámolójából ki kell, hogy derüljön majd, mennyit is adott.
Az eseményen a következő időszak céljait és mérföldköveit határozzák meg.
Magyar Péter az egész politikai elit előtt jár, egy “golyóálló” örökmozgó, egy szexi rocksztár – így vélekedik a Tiszta Párt alelnökéről Nagy Ervin, aki kezdettől ott van mellette, és bár EP-képviselő nem akart lenni, miniszter szívesen lenne egy Tisza-kormányban. Nagy Ervin beszélt attól is, miért szomorú Orbán Viktor miatt.
A Tisza párt reagált a Patrióták Európáért nevű pártszövetség megalapítására.
A politikus annyit írt, hogy hamarosan útra is kelnek csapatával, a legkisebb településre is el akar jutni.
Még a korábban sikeres fideszes polgármesterek sem tudták visszaszerezni pozícióikat Budapesten, az ellenzékiek pedig még növelni is tudták előnyüket. A Tisza Párt a közgyűlésben a semmiből zárkózott fel a Fidesz mellé, a mérleg nyelve szerepük nehezíti az újraválasztott Karácsony Gergely dolgát. Magyar Péter pártja a következő, 2029-es választáson már érdemi kihívást jelenthet mindenkinek.
A Magyar Péter és volt felesége, Varga Judit közti, előbbi által felvett beszélgetésről szóló határozat nem oszlatta el az ügyészség függetlenségével kapcsolatos kételyeket.
Újabb rendezvények elszámolását tette közzé a Tisza Párt. Ezúttal Magyar Péter május 5-i debreceni nagygyűlésének ára és a május 30-i, köztévés vitaműsor alatti, Várkert Bazár előtti tüntetés költsége derült ki.
A Tisza Párt vezetője azért csinált tesztet, mert a fideszes média megpróbálta őt drogosként feltüntetni.
A főpolgármester szeretne a jövőben együttműködni a Tisza Párt képviselőivel a Fővárosi Közgyűlésben.
A belga nagykövet szerint „különleges vendéget” fogadtak az eseményen.